Hülyék a négyzeten
Hétfőn és kedden meglátogattam egy munkahelyet ahol elméletileg, ha felvesznek dolgozni, fogok. Mivel rajtam kívül jöttek páran próbanapra így kicsit féltem, hogy majd valaki jobb lesz, mint Én! Aztán telt az idő, és amikor a tőlem sokkal, több végzetséggel rendelkező emberek nem tudtak megoldani olyan alapvető dolgot, hogy egy Windows XP-n internet legyen, akkor megnyugodtam.
MI volt a probléma? Nem volt bedugva a hálózati kártyába az internetkábel és a sok ECDL diplomás a router IP címére szeretett volna csatlakozni...
Persze ezt is nekem kellett megoldani mivel két úriember – mondván nincs internet így ők nem is akarnak itt dolgozni – elmentek.
Ma, amikor felnézem az Iwiwre, és épp nézegettem a klubokat akkor felfigyeltem egy emberkére, aki segítséget kér. Amilyen hülye fasz vagyok, még levelet is írok neki, hogy hogyan tudja orvosolni a problémáját. Ezután felvettem MSN-re, mondván ott gyorsabb a levélcsere. Ezt csakhamar megbántam, amikor elkezdett papolni a problémája helyett arról, hogy Ő mennyire szereti lelkileg érezni a világot, a zenét és gondoljak bele...
A probléma ott kezdődött, hogy Én segíteni szándékoztam és egyáltalán nem állt sem akkor sem később a szándékaim sorába, hogy bármibe is belegondoljak, ami az Ő lelki világával kapcsolatos!
Az már hab volt a tortán hogy jó pár mondatomat nem volt képes értelmezni!
Ilyenkor jövök rá, hogy szemétnek lenni jó! Az ilyen barmokat, ha időben hajtja el az ember, akkor megkímél másokat attól, hogy lefárasszák őket a spirituális hülyeségekkel!
Megkérném azokat az embereket, akik kicsit is szeretik a többi embertársukat, hogy az ilyen és ehhez hasonló klinikai esetbe besorolt egyéneket nyugodtan verje agyon!
Utóirat: Ez a drága teremtés megtalálható Iwiwen az „Akiknek beteg a lelkük, de meg akarnak gyógyulni!” klubban! És ez nem vicc! Tényleg ebben a klubban van!
Szégyen
Egy kedves ismerősöm ajánlatára megnéztem Rihannától a Hard című szám videoklipjét. A sminkje és a ruhája tagadhatatlanul egy Lady Gaga koppintás. Ugyanaz a szürreális jellegzetesség fedezhető fel egytől egyig!
Azt végképp nem tudtam megérteni a klipben, hogy Rihanna mégis mi a fasznak lő a levegőbe a katonáknak háttal?
De persze ahogy a klip vágása is egy rakás szar úgy nem csodálkozom már ezen sem!
A rap betét, pedig amivel megpróbálták ez az amúgy is szerencsétlen számot megspékelni, az olyan ramatyra sikeredett, hogy még annak idején Eric Singleton is komolyabb eresztés volt a Modern Talking zenekar You’re my heart, you’re my soul klipjében!
Így hal ki lassan a jó zene!
Pendulum - Immersion
Tegnap végre kézhez kaptam a Pendulum új albumát! Van, ezen az albumon kérem szépen minden, ami kellhet!
Ami külön érdekessége az albumnak, hogy a Self vs Self számba berobban az In Flames!
Lehet az albumot fényezni vagy épp kellőképpen utálni, ez akkor is egy hamisíthatatlan Pendulum hangzású album marad!
Akinek nincs, meg az pedig le van szarva!
Nincs még mindig Punnany Massif albuma!
Tavalyra lett beígérve ám még május közepe után sincs sehol a Punnany Massif zenekar Shen Kick albuma!
Szopjanak csikóhalat nagy testi örömök közepette! Amúgy pedig várom az albumot!
Tényfeltáró rovat
Mivel néha unatkozok, így hogy elüssem az időt, rengeteg helyen járkálok az internet sűrű rengetegében. Többek között az Iwiw-en!
Elnézegettem a „nőket”, „lányokat”, „csajokat” vagy nevezzük őket bárhogy!
Az alapjáraton vicces hogy egyes férfinak nevezett szánalmas arcok olyan női adatlapokat csinálnak, ahol a képeken ott van, mondjuk egy szex oldal vagy modell fotókkal foglalkozó weboldal címe. De hogy erre mennyien írnak képkommentet az már egyenesen az emberi elme csődje!
Érdekes módon az miért nem tűnik fel az „okos” népnek hogy az adott „hölgyeménynek” nincs egyetlen civil fényképe, csak modell képeket? Igaz, akik olyan vakok, hogy a képek valamelyik csücskében nem nézik a webcímet azoknak mindegy...
Kíváncsi lennék, hogy az Iwiw adatkezelőjének, vagyis az Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt.-nek mit dolgozik?
Állítólag a valótlan adatlapokat törlik. De amikor a huszadik kutya, vagy épp a sok századik kamu adatlapba botlok, akkor nem úgy néz ki, mint akik komolyan végzik a munkájukat! Bár, szerintem szart se csinálnak!
De arra is nagyon kíváncsi lennék, hogy azokkal mit kezdenek, akiknek valósnak tűnnek az adatlapjaik, vagyis a fotók megtévesztésig hasonlítanak a valósághoz, csak épp nem nő, hanem férfi az illető? Semmit!
Zoli barátom, akivel szabadidőmben együtt lógok, Ő menetrend szerint több órán keresztül tudja csekkolni a Csajok és pasik tagjait. Amikor két hetet lehúzott a drága jó alkalmazásba és közel háromszáz kamu adatlapot kiszemezgetett akkor feladta a csajozást és átpártolt egy társkereső oldalra.
Az igazi csalódás akkor érte, amikor a nevek újak voltak, de a képek ugyanazok!
Tegnap tökéjére fejlesztette a társkeresést, és egy kurvákkal foglalkozó oldalra ment fel. Itt aztán találkoztunk Raven Riley képeivel, és jó pár CKM-es magyar celeb csaj arcával.
Ha ezen emberek vesznek részt (s miért is ne?), a népszavazáson, akkor Én már nem is a politikusokat okolom amiatt, hogy ez az ország itt tart!
Tájfun Budapest felett
A témacím voltaképp a Tájfun Nagaszaki felett című film után jött. De egész pontosan abból kiindulva írok most, hogy délelőtt elmentem vásárolni és enyhén salakmotoros járásmóddal jutottam el a helyi CBA-ba.
Ami erősen meglep ennél a csodás üzlethálózatnál az az, hogy hétfőn nem lehet kapni csirke farhátat! Minden mással tudnak szolgálni, de bizony farháttal nem!
Az pedig már külön egy vicc hogy a CBA-ban 185 forint a cukor, míg a háta mögött lévő Penny Market-ben csak 164!
Azon pedig, hogy este egyik TV adón sem lesz normális film, már meg sem lepődök! „Magyarország Én így szeretlek!”
Az úgy volt...
Nos, az úgy volt, hogy két ebéd után meggondoltam magam és mégsem mentem aludni!
Ez egyrészt azért van, mert délután nagyon ritkán alszok, másrészt várom Zoli barátomat.
De hogyha már nem alszok, akkor mégiscsak csinálni kellene valamit! Na de mi a faszt?
Fogtam magam és nekiláttam olvasgatni mindenféle oldalon. Majd miután gyarapítottam a tudásomat, körülnéztem egy letöltő oldalon. Azonnal elkapott a röhögés, amikor egy gyors statisztikát végeztem az oldal keresőjével!
Célpontnak beállítottam a „Hol találom meg?”, és a „Tudnátok linkeket adni?”, kérdéseket.
A találati számok elég erősek! Az oldal létszáma tízezres nagyságrendű. A találati számok pedig ennek a számnak nagyjából a harmada!
Vegyük sorba, hogy mit kell tennie valakinek ahhoz, hogy egy letöltő oldalon írni tudjon!
1. A Google-n valamilyen kereséssel el kell jutnia az oldalra.
2. Regisztrálnia kell egy nevet.
3. A regisztráció során be kell írnia egy úgynevezett captcha kódot.
4. E-mailben kap egy üzenetet egy linkkel, amire kattintva meg kell erősítenie a regisztrációt.
5. Vissza kell navigálnia az oldalra majd meg találnia azt a topicot ahová a kérését beírja.
Egy Windows hiba esetében elég a hibakódra rákeresni a Google-n és kapásból lesznek, leírások ahol megtalálhatjuk (már aki!), a hibaelhárítási leírást!
Mondjuk egy program telepítésétől lefagyott az XP és kiír egy hibakódot, akkor arra csak rá kell keresni, majd a leírás alapján elhárítani a hibát! Ehhez nem is kell programozónak lenni!
Azonban rengeteg ember beírja azt, hogy „A Windows kiírt egy hibaüzenetet! Tudnátok segíteni?”. Az esetek felénél a felkiáltó- és kérdőjelek száma tetemes! Ezzel nyomatékosítják, hogy a hiba megoldása nekik sürgős!
De amíg a Google által nagyjából 2-5 perc alatt elháríthatnák a hibát, ezen emberek képesek fél napokat válaszra várni!
Konzekvencia: Veszélyesek az emberek, ha számítógéphez nyúlnak tudatlanul!
Tény hogy mindenkinek el kell kezdenie valahol, de ha már elkezdi, akkor egy tankönyvvel kezdje!
Szar idő van, amúgy móka és kacagás!
Elég vicces ez az időjárás itt felénk! Egy ideig esik, utána, mint amit elvágnak megáll, majd fúj a szél, és ezek után, hogy a totális harmónia ne szenvedjen csorbát, ismét esik egy kicsit, amit már megszokásból a szél vált fel!
Retardáltak az interneten!
Kerestem pár filmet, amit vagy nem találtam a nagyobb letöltős (más néven warez) oldalakon. Ekkor egy ismerősöm adott egy címet, ahol megtalálhatok régebbi filmeket.
„Nosza rajta!”- felkiáltással be is regisztráltam az oldalra, ahol rákeresve az adott filmre, egész pontosan a Capote című filmre, nem volt találat!
Mit tesz ilyenkor az ember? Gyorsan megnézi az oldal szabályzatát és annak megfelelően nyit egy topicot, ahová odafirkálja a kérését.
Így tettem Én is! Gondosan adva a formaiságokra, mindent leírtam a filmről. Majd a kérésem végére odabiggyesztettem, hogy a film kétlemezes változata nem érdekel! Azt nem kívántam már megjegyezni, hogy másik oldalakon úgy már megtaláltam.
Gondoltam Én kis naiv, hogyha már szépen formailag mindent odaírtam, akkor nem érkezik semmi más egyéb jellegű komment (avagy szófosás) a többi tag részéről, hanem megkapom a letöltési helyeket, és Én ezt megköszönve elsajátíthatom a filmet.
Ehelyett jött egy olyan válasz valakitől, hogy neki megvan a film, és ha ideje engedi, akkor feltölti. Majd gyorsan odaírta a kis huncut, hogy van ám program, amivel össze tudok fűzni két fájlt!
Erre, hogy nagylelkű legyek gyorsan írtam válaszba, hogy bocsi, de engem baromira nem érdekel semmiféle fájl fűzögető program, mert az Én saját véleményem szerint egy film egybe film és nem darabolva!
Erre lebasztak, hogy a modorom nem megfelelő és így nem fogja senki feltölteni a filmet!
Hű, ettől aztán oltárira meghatódtam! Szerintem a filmet nem csak Én töltöttem volna le, de erre már nem gondoltak az agy halottak!
Miért van az, hogyha az ember szépen leírja, hogy Őt az adott film érdekli, így és így, akkor arra mások nekiállnak mindenféle kéretlen baromságot írni?
Ha kérek az autókereskedésbe egy kék 760-as BMW-t, akkor nekem az eladó ne azt mondja, hogy ott az a piros, vagy esetleg üljek be egy 535-ösbe, mert az ugyanúgy BMW! Hanem vagy mondja azt, hogy „Nincs!”, vagy mondja azt, hogy „Van!”. Az, hogy mennyit kell várnom rá, az nem érdekel! Ha az, amit kérek, van, szépen megvárom!
Na de ezek a feltöltők és egyéb létformák csak pofázni tudnak! A normális feltöltők (ezekből igen kevés van) fogják, és vagy adnak linkeket, vagy amennyiben sem a feltöltésre, sem a linkelésre nincs mód, akkor nem írnak!
Az Isten mentsen meg az olyanoktól, akik nem képesek elolvasni rendesen az adott kérést, de főleg azoktól mentsen, meg akik még nekiállnak pofázni!
